Skip to content

Bemutatkozunk

Horváth-Csitári Boglárka Flóra

Szeretettel köszöntöm a Mentál Odú Mentálhigiénés Központ oldalán. Horváth-Csitári Boglárka Flóra vagyok, a központ megálmodója és vezetője. Budapesten élek férjemmel és három gyermekemmel, hivatásomat tekintve evangélikus lelkész vagyok. A lelkészség mellett hosszú évek óta foglalkozom pszichodrámával, pszichodráma vezetői képesítéssel is rendelkezem. Ez az a két terület, ami arra indított, hogy elvégezzem a Semmelweis Egyetem mentálhigiénés képzését, hogy még felkészültebben és hatékonyabban tudjam kísérni az embereket mindennapi életükben, életkérdéseikben. Szívügyemnek tartom, hogy mindazok, akik szeretnének segítséget kérni életük határhelyzeteiben, krízishelyzetekben, a különböző életszakaszokat megterhelő változásokban, azoknak lehetőségük legyen rá, különös figyelemmel azokat megszólítva, akik itt, a 18. kerületben vagy a környező településeken élnek. 

A Mentál Odúnak a Pestszentimrei Evangélikus Gyülekezet ad otthont, mely hangulatos, kényelmes, modern környezetben várja a betérőket. Munkatársaim különböző területekről érkeznek: van köztük tanár, jogász, biológus, lelkész, mérnök, mindez kiegészítve a mentálhigiénés segítői attitűddel. Ez a sokszínűség lehetőséget ad arra, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb szakembert. Munkánk minőségbiztosítása érdekében folyamatosan továbbképezzük magunkat, és fontosnak tartjuk a szupervíziót. Szupervizorunk Somosiné Dr. Tésenyi Tímea, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének adjunktusa. 

A jelenlegi, megváltozott helyzetben egyéni kíséréskor lehetőség van különböző online felületek használatára. Remélem, hogy a Mentál Odú sok ember számára lesz majd menedék, biztonságot adó hely, ahol erőt, inspirációt, lendületet kaphat élete mindennapjaihoz. 

Bekkerné Fenyő Ágnes vagyok, eredeti foglalkozásom szerint angol-német szakos tanár. Jelenleg egy gimnáziumban tanítok, emellett vállalati nyelvórákat tartok, érettségiztetek és nyelvvizsgáztatok. Évek óta vagyok osztályfőnök, ezért tudom, hogy az iskola milyen kihívásokkal szembesíti a kamaszokat és a szülőket is. Négy gyerek édesanyjaként tisztában vagyok az egyes életkorok jellemző örömeivel és gondjaival is.

Mentálhigiénés segítő szakemberként rendszeresen beszélgetek tizenévesekkel és felnőttekkel egyaránt, igyekszem türelemmel, megértéssel fordulni klienseim felé. Öröm számomra azt látni, hogy a beszélgetések hatására oldódnak a gátlásaik, megtalálják saját belső erőforrásaikat és képessé válnak a problémáik megoldására. 

Mediátorként is tevékenykedem, segíteni tudok elmérgesedett konfliktusok, vitás kérdések rendezésében, mindkét fél számára elfogadható megoldásában családi vagy munkahelyi témákban.

Bekkerné Fenyő Ágnes
Dupaj Mónika

Dupaj Mónika vagyok, Pestszentimrén élek. Egy budapesti egyetemen dolgozom oktatásszervezőként. Munkám során folyamatosan kapcsolatban vagyok az oktatókkal és a hallgatókkal. Szívesen beszélgetek az emberekkel, szeretem meghallgatni őket. Azok a dolgok, amelyekkel életünk során találkozunk se nem jók, se nem rosszak, csupán vannak. A nehézségek, amelyek megjelennek életünkben, megoldandó feladatok. Ennek szellemében próbálom élni az életem, és így figyelni másokra. Ha nehézség vagy lelki elakadás merül fel az életünkben fontos arra több szemszögből is ránézni, sokszor jó egy külső személy, aki kísér ebben. Szívesen vállalom ezt a szerepet, mert segíteni egy másik embernek abban, hogy jobban érezze lelkileg magát számomra öröm.

Boran-Réti Annamária vagyok. Végzettségeim szerint pedagógiai asszisztens, andragógus, mentálhigiénés szakember. Mindennapjaim középpontjában a családom, férjem és két kislányom áll. Folyamatosan törekszem, hogy az önismeret által minél értékesebb emberré válhassak nem csak a családom, hanem a társadalom számára is. A mentálhigiénés szemlélet megismerése óta személyes meggyőződésem, hogy a lelki nehézségekben történő szakmai segítségkérés hatalmas énerőt jelent. Jelenleg Bécsben élek, így elsősorban online tudunk segítő beszélgetésben találkozni.

Boran-Réti Annamária
Rapavi Dóra

Rapavi Dóra vagyok. Magyar nyelv és irodalom szakos bölcsészként lettem alkotó-fejlesztő meseterapeuta, majd mentálhigiénés szakember. Hiszem, hogy a segítő beszélgetés során kimondott gondolatok segítenek rendet tenni, erőforrásokat találni, útra lelni. Munkám mellett posztmentálos képzésekkel fejlesztem folyamatosan a tanultakat, hogy klienseimnek a nekik legjobb segítséget tudjam adni. A mentálhigiénés képzés alatt indítottuk el Bata Sarolta barátnőmmel közös vállalkozásunkat, a Mesekutat, amely a mesék segítségével csoportos formában segíti az önismeretet és a személyiség fejlődését. Életem része, hogy egyensúlyozom a családom, három gyermekem nevelése és a hivatásom között.

Evangélikus lelkész, szakfordító, mentálhigiénés szakember és trauma-szaktanácsadó (trauma fókuszú tanácsadás) vagyok. Feleségemmel és három gyermekemmel lassan 2 évtized óta egy Budapest közeli faluban élünk, munkálkodunk. Szabadidőmet első sorban családommal és barátaimmal töltöm, de emellett nagy szenvedélyem a bringázás, olvasás, filmek, zenék és még sok minden más. Életemben, munkámban mindig fontos szerepet játszott az emberek megsegítése, szolgálata. Örülök, hogy a Mentál Odúban a kollégáimmal együtt az elmúlt években sok elakadt, nehézségekkel küzdő embernek tudtunk segíteni online és személyes találkozások formájában.


Sághy Balázs
Szombati Magdaléna

Szombati Magdaléna vagyok. Lengyelországban születtem, magyar-lengyel kétnyelvű családban nőttem fel, így a lengyel nyelvet is anyanyelvi szinten beszélem.

A Külkereskedelmi Főiskolán és az ELTE Lengyel Szakán végeztem. Három kamasz gyermek édesanyja vagyok, annak minden szépségével és nehézségével. Gyermekeimmel nyolc évig voltam otthon, majd egy családi cégnél dolgoztam elsősorban külkereskedőként és HR-esként.

A gyermekeimmel eltöltött 8 év gyes alatt elhatároztam, hogy az üzleti szféra helyett  segítő tevékenységgel szeretnék foglalkozni. Két éve jutottam olyan életszakaszba, hogy időt és energiát tudtam fordítani  erre a váltásra. Ezért döntöttem úgy, hogy elvégzem a Semmelweis Egyetem Mentálhigiénés szakát. A mentálhigiénés tevékenység mellett a Bátor Tábor Alapítványnál dolgozom.

A mentálhigiénés szakon tanultakat kitünően kiegészíti 18 éves szülői tapasztalatom, valamint a piaci cégnél változatos munkakörben megszerzett munkatapasztalatok, ezáltal széles, számos területre kiterjedő rálátást biztosítva. 

Varjú Eszter vagyok, gyógypedagógus, mentálhigiénés szakember. 6 éve dolgozom Budapesten a Vakok Iskolájában. Mind az alaphivatásomban, mind a mentálhigiénés tevékenységemben fontosnak tartom a másik személy feltétel nélküli elfogadását, a teljes odafigyelést.

Varjú Eszter